Jack Potata 2013.07.24. 12:46

Londonba repülni

Londonba sokféleképpen el lehet jutni, például stoppolva, vonattal, busszal vagy autóval. Én ezek közül egyiket sem próbáltam még, így ezekről nem tudok nyilatkozni. A repüléshez viszont van néhány keresetlen szavam.

-

Kezdjük talán azzal, hogy Londont legalább 5, rossz nyelvek szerint 6 nemzketözi reptér szolgálja ki, de ezek közül nekünk csak 4 igazán érdekes most, mert nem azokhoz szólok, akiknek Phd-ja van repjegyvásárlásból - London Cityt csak expertek vegyék a listájukra, a Southend haszálata pedig Level Asian.

-

Maradt tehát négy reptér: Heathrow, Gatwick, Luton és Stansted.

-

Ezek közül csak Heathrow van London metropolita körzetében, és az egyetlen, ahova megy metró - a Piccadilly vonal. Emiatt ez az egyetlen reptér (a fentebb kizárt Cityn kívül), ahonnan és ahova lehet olcsón közlekedni. A másik három reptér vasúton vagy fájdalmas buszozással közelíthető meg, aminek költsége változó, de Luton esetében egy előre megváltott retúr jegy 25 font körül alakul, Stanstednél 30 font, Gatwickől pedig ha jól emlékszem talán 20 fontért is meg lehet fordulni.

-

londonairports.jpg

-

Ezeket a költségeket mindenképpen hozzá kell adnunk a repjegy árához, amikor összevetjük azokat - 7 és 10 ezer forint közötti összegről beszélünk. Ha már úgyis eltöltünk legalább néhány napot Londonban, érdemes Oyster kártyát venni (érintős beléptetőkártya a londoni tömegközlekedéshez), amivel legfeljebb 5 fontba kerül bejutnunk Londonba, de ha nem csúcsidőben érkezünk, akkor 3 fontba. Az 1800 és 1100 forint kb.

-

A másik fontos dolog, hogy bár a fapadosok, Wizz Air, easyJet és Ryanair sokszor nagyon vonzó repjegyárakat hirdetnek, abban nincs benne feladott bőrönd, és újabban már rendes kabin poggyászt sem engednek felvinni, csak nagyjából kézitáskákat, kisebb hátizsákokat, és ultrakompakt bőröndöket. Ha átlépjük a meghatározott fizikai méreteket vagy tömeget, kemény felárat kell fizetni. Most nem fogom egyesével kikeresni, hol mennyi, de sok. A feladott bőrönd oda-vissza tipikusan olyan 8-10 ezer forintba kerül, tehát ha hosszabb időre jövünk, vagy szeretnénk valamit hozni-vinni, ez egy újabb jelentős tétel.

-

Érdemes azt is észben tartani, hogy a fapadosok zéró tolerancia politikát folytatnak bőröndözés terén. Ha egy fél centivel nagyobb a kabinpoggyászunk a megengedettnél, és ezért fel kell adni beszállás közben, simán megbüntetnek 60 euróra. Akkor is, ha kiengedtek vele az országból, és csak visszafelé szopatnak meg. Nincs bocsánat, nem mosolyognak és mondják, hogy belefér, de legközelebb azért figyeljünk. Abba nem megyek bele, hogy a fapadosok lényegében fegyencjáratokat üzemeltetnek, és úgy is bánnak az utasokkal, mindenki döntse el maga, mennyire érdekli ez, vagy akár még élvezni is tud egy kis durvulást - fitten tartja az elmét.

-

Amikor tehát repjegyeket keresünk, ezeket a költségeket érdemes észben tartani. A fapadosok nem azért olcsóbbak, mert kevesebb profittal is beérik - dehogy. Attól olcsóbbak, hogy nem ugyanazt a szolgáltatást nyújták, hanem jóval kevesebbet kínálnak. Extrém esetben a rejtett költségek elérhetik fejenként a 20 ezer forintot. Olyan finomságokra nem térek ki, minthogy obszcén tranzakcionális illetékek kiszabása (mondjuk repjegyenként 1000-1500 forintba kerül a vásárlás maga).

-

A 'rendes' légitársaságok persze még így is drágábbak sokszor, mert Heathrow-ra repülnek, és az egy drága reptér, és az utas közönség is hajlamos többet fizetni a kényelmesebb szolgáltatásért. Közvetlen járatot sajnos csak a British Airways kínál, és a jelenlegi állás szerint 60 ezer forint alatt szinte sosem adja a jegyeit, hacsak hirtelen fel nem akarja tölteni egy-egy gépét.

-

Vannak azonban még lehetőségek. Én személy szerint ennél sokkal jobban kibővítem a keresésemet, csakhogy elkerüljem a fapadosokat. Ha nem mindenáron közvetlenül akarunk Londonba repülni Budapestről, akkor hirtelen rengeteg átszállásos opciónk lesz: Lufthansa Németországon át, Air France Párizson át, KLM Amsterdamon át, stb. Miért is lenne rosszabb mondjuk Münchenben (valószínűleg az egyik legkellemesebb reptér a világon) dekkolni plusz 2 órát, kolbász mellé meginni egy rendes búzasört, majd mosolyogva továbbrepülni a Londonba? Én inkább a 'lassú de jó' szolgáltatást választom a 'gyors de szarral' szemben. Most például Párizson át találtam jegyeket Air France-szal, 50 ezer forintért, le is csaptam rájuk.

-

Ennek stratégiának egy fejlett formája, amikor szándékosan hosszú átszállásra hajtunk rá, hogy például bemenjünk a városba körülnézni néhány órára, ha az nincs túl messze és nem túl drága bejutni - a németeknél például ne akarjunk taxizni. Most nem úgy jött ki a lépés, de Zürichnél találtam már ilyen opciókat, 8-12-22 órás átszállással hazafelé - külön valószínúleg úgysem mennék el. Legközelebb.

-

Aki az ország nyugati felében lakik, nyugodtan nézzen bécsi, esetleg pozsonyi járatokat, délnyugaton pedig Zágráb is szóba jöhet Budapest helyett.

-

És hogy keressünk repjegyet? Én a következő oldalakat használom: lastminute.com és skyscanner.com. Ezek olyan kombinációkat is ki tudnak dobni, amit egy légitársaság nem mutatna meg, valamint több tucat társaság járataiból több ezer kombinációt végig tudnak ezek az oldalak pásztázni - sokszor különböző társaságokat is összekombinálnak nekünk, csakhogy megtalálják a legolcsóbb utat.

-

Ha rugalmasak vagyunk, mindig bővítsük a keresést plusz-minusz 3 napra, de a Skyscanner tud olyat is, hogy a legolcsóbb jegyet keressük meg egy hónapban. A Skyscannernek van egyébként iOS, androidos és blackberrys appja is, a WP-t nem tudom.

-

Még valami. A repülőjegyárak valós időben változnak, és tipikusan legalább 2-3 hónappal előre vásárolva a legolcsóbbak - vagy nagyon közel az indukáshoz. Ha valaki rugalmas, nyugodtan figyelje, mikor szakadnak be az árak (mert pl. ha elmarad egy csoportos utazás és 30 jegyet lemondanak egy gépen, akkor az jelentős zuhanást okozhat) de ha viszonylag fixen akar repülni, akkor érdemes jóval előre megvenni.

-

A lényeg: használjuk az internetet, amire való: keresésre, tájékozódásra. Ha bárki kérne segítséget, mert járatlan még ezekben a dolgokban, nyugodtan jelezze valahol - kéne egy blogos gmail talán ezekhez.

Címkék:repülés london luton gatwick heathrow stansted Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rondon.blog.hu/api/trackback/id/tr875422653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása